Sok minden vitatható a magyar történelemben, például, hogy jó volt e, hogy István került hatalomra Koppány ellenében, Mátyást csak mi szeretjük, vagy szerették-e akkor is az emberek, ki lehetett volna maradni a világháborúkból?
Nyilván nem lehet egyértelműen válaszolni az efféle kérdésekre, nem is az a dolgunk, azonban amit a magyar történelemmel kapcsolatban kijelenthetünk teljes bizonyossággal, az az, hogy a rendszerváltást egészen biztosan nem így kellett volna csinálni. Talán később kellett volna, talán előbb, vagy talán a magyar valami érthetetlen biofizikai térelhajlási mutató miatt genetikailag ugyan az, mint a kubai ember, akik köszönik szépen, szegénységben is jó nekik a szocializmus, a kellemes, nem világmegváltó, de nyugodt élet. A kölykök ingyen járnak tanulni, a családoknak alanyi jogon jár a ház - nem csak a kisebbségeknek.
Ebbe se menjünk bele. Az a lényeg, hogy a lehető legrosszabb módon váltottunk rendszert, a lehető legrosszabb szereplőkkel. Ennek tényleg csak egyik részét emelném ki a sokmillióból, ez pedig nem más, mint az ügynöközés. Kapkodom a fejemet és nem értem, miért beszélünk még mindig ügynökökről. Az, hogy ki volt ügynök, meg van egy aktában. A rendszerváltáskor Antall azért nem hozta nyilvánosságra a paklit, mert a legnagyobb ügynökök azok pont a kebelbarátai a szent emberek voltak, például Paskai bíboros. Antall az ellenfeleit zsarolta, a barátait meg békén hagyta. Tiszta sor.
És napjainkban is, párhavonta bedobnak egy-egy híresebb nevet, most éppen Kárpáti Györgyöt. Kárpáti nagyszerű vizilabdázó volt, legendákat mesélnek humoráról, Carlo Pedersoli (Bud Spencer) is ragyogó tekintettel emlékezik vissza róla. És most kiderül, hogy besúgó is volt. Kárpátinak elvileg olyan dolgokat kellett megfigyelnie és leadnia, hogy ki az, aki disszidálni akar, ki az, aki másokat ilyesmire akar rábeszélni, stb.
Tegyük félre a demokrata fenevadat a szívünkben és mondjuk ki, hogy Kárpátit az árulók leleplezésére használták. Árulók. Igen, azok, még akkor is, ha itthon szokás árulókból üldözött hősöket kiáltani. Tulajdonképpen mindenki üldözött volt egy picit egy időben, azonban élsportolók sokkal jobban éltek már akkor is, mint az átlag ember. Aki emellett képes elszökni, cserbenhagyva a csapattársait, a szurkolóit, a _családját_, tudva, hogy Őket valamilyen szinten bántani fogják, az áruló. Nem a politikusokat árulja el, hanem minden és mindenki mást.
Ha a szurkoló olykor-olykor meg is érti, hogy valaki a még több pénzt választja, akkor se szereti az ilyet. A csapattárs szintén nem. Leszámítva, hogy Kárpátinak választási lehetősége se nagyon volt, nem is cselekedett rosszat. És valahogy mégis kínos az, ha kiderül, hogy tényleg ügynök volt.
Kárpáti egyszer cselekedett rosszat, mikor politizálni kezdett. Kérdem én, miért? Hát nem látják be, a hozzá hasonló emberek, hogy ez saját maguk lejáratása? Azt mondom, hogy mindegy milyen párt mögött sorakozik fel, de kétség kívül egy érdekes pikantériát ad az a tény, hogy a "komcsi besúgó" mostanság fidesz-mezben feszít. Miért jó ez? Ha tényleg besúgó volt, a rendszerváltás után miért nem állt ki a sorból és mondta, hogy "Hé fiúk! Nekem muszáj volt felírni néhány nevet egy bizonyos fecnire. Sajnálom, kényszeríttettek. És most nem lapítok." És ha ezekután jobboldali akkor semmi gond. De így.. Mert utólag már más lesz magyarázkodni.
Hát nem lett volna kényelmesen úgy élni öreg napjaira, hogy úgy emlékeznek rá, mint egy igazi jópofa ember, egy nagy sportember? Minek ide ármány és politika? Mit hisz az ilyen ember, akit nem a politikáért szeretnek?
Visszatérve a régi időkre, voltak olyan emberek, akik "régiek" és meg lenne az okuk vadul politizálni. Ilyen pl az Omega, akiknek volt okuk és alkalmuk is disszidálni, mégse tették. Olyat tettek velük -éppen bennük nem bízva-, mintha a Puskáséknak azt mondták volna, hogy nem mehetnek a VB-re.
Mégis maradtak. Minket választottak. A családjukat. Magyarországot. Nem a pártot, hanem minket. Nem sorakoznak fel mindig a politikai pártok mögött, nagyjából csendben vannak. Pont Ők. Tán köztük is vannak olyan besúgók, akik leírták néha, hogy a szomszédjuk szokott tejet venni. Mégsem áruló egyik sem. Ők már sosem lesznek azok, amiért csakis hálával tudok gondolni rájuk.
Kárpátit én mélységesen sajnálom, úgy, ahogy anno Vikidál Gyulát is sajnáltam. A saját emléküket tiporják ők maguk sárba. Engem, minket nem érdekel, hogy mit tettek régen, hogy magukban milyen politikai vagy vallási meggyőződéseik vannak, csak tartsák tiszteletben azt, hogy mi szeretjük Őket. Ne vegyék el és ne is kisebbítsék ezt az érzést se politizálással se egyébbel.
Én továbbra is hiszek a jóban és hiszek a szépben és próbálok abban is, hogy egy embert nem egy adott cselekedete határoz meg.
Hinnem kell, hogy Kárpátit, Vikidált és a többieket érdekli az ÉN és a TÖBBIEK emlékezése és szeretete, mert mi más marad nekik ezen kívül, ahogy szépen elrobog az életük?
