HTML

Dupla index

Többnyire index híreket kívánok kommentálni.

Friss topikok

Linkblog

Ahol a Sólyom is gyalog jár, s szárnyak nélkül repül

2010.06.28. 19:28 sanche

 Szokjuk a gondolatot: új köztársasági elnökünk lesz!

Mit kel tudni Nyál Pálról? Egész életében csak talpat nyalt, ráadásul hihetetlenül látványosan és nem mindig hatékonyan. Neki való feladat az államfőség...Majd jutalomból évente egyszer megcsókolhatja az angol főboszorka kezét és ha pechje van Ő megy Angliába, akkor nem csak jól megázik, de még lehet, hogy megkínálják a királynői rohadt almából, amire olyan büszkék(nálunk a piacon se mernék árulni..). Szóval ezt kapja, a francot érdekel.

 
A madarunk is csak egy populista pintyeszű záptojástojó vén kecskesólyom volt, az is megérdemli a sorsát, miszerint, hogy szeretett pártja szúrta hátba. Pedig nemrég még nem gondolta, hogy így fognak alakulni a dolgok. Igen, Fidesz 2/3-ért a maga módján megtett mindent, de abban a kétharmadban nem szerepelt kirepülés a palotájából. Megjárta. A demokráciát és az ezzel járó ésszerűséget is egész élete során csak bizonyos időközönként hirdette. A köztársasági ülnökként elkövetett éveit ismerjük, a Fidesz butaságait meg a szélsőségeket igazából csak nemrégiben kezdte elítélni az amúgy elítélni és beszélni szerető szárnyatlan szerencsétlen. Régebbi élete is ilyen volt. Mikor javában az NDK-ban volt egyetemi tanár(segéd), akkor is valószínűsíthetjük, hogy kevésbé zavarta széplelkét a demokrácia sárba tiprása, lévén, hogy Az NDK éppenséggel nagyon nem volt demokratikus ország. Sőt, Magyarország kispista volt az NDK-hoz képest. Na, ha egy olyan kommunista világban valaki egyetemi tanár, jogászként, hát az bizony tud valamit. Mindenki eldöntheti maga, hogy mit.
 
Lassan eljön az idő és tényleg útjára engedhetjük a madarat és jön Pál, akiről már írtam, hogy nyalógép és nos elvárhatjuk, hogy majd aláírja, amit elé dugnak (ha nem írná alá, az se jelentene semmit) és ennyi. Annak kimondottan örülök, hogy köztársasági elnököt nem a nép választ.
Egyrészt, mert nem számít ki az elnök, másrészt, a nép az hülye, harmadrészt pedig minek dobjunk ki rá több milliárdot egy szavazásra? Ha már itt tartunk, eleve szavazást fölösleges tartani. Elég egy egyszerű algoritmus, ami négyévente kidobja, hogy mi az ábra. Arról is dönthet, hogy most ez kétharmad-e vagy sem. Szerény véleményem szerint összességében most is valami ilyesmi működik, mert végülis a politikusok azt mondják, hogy az ország kétharmada felruházta őket... Nos, ebből annyi igaz, hogy az ország szavazóképes lakosságának a hatvannéhány százalékának, az ötvenvalahány százaléka ruházta fel őket, de szerintem Ők is csak azért, mert azt hitték, hogy ez a Harry Potter, a büdös manót meg ruhával küldték el a fenébe.
Nem ígérem, hogy a szoftver elhozza a megtestesült jólétet, de rosszabb se lenne, mert  (igen ezt a dolgot kerülgetem már egy ideje) végsősoron nem csak az mindegy, hogy ki fog kezet a banyakirálynővel, hanem az is, hogy melyik párt hány képviselővel éldegél adópénzből. Összességében nagyon elrontani a dolgokat nem tudják. Senki sem tudja. Annyian megpróbálták, de nem sikerült senkinek hiszen amatőrök ezek. Az ország továbbra is fejlődik szép lassan, csak-csak épülnek új dolgok,  egyre több ember eszik választékosan, egyre több az új autó stb. 
 
Hölgyeim és uraim, kijelenthetem, hogy a fejlődést már egy Vona-Morvai-Retkes gerincű szdsz-jobbik pártmutációs torzszülött sem tudná megállítani, ami azt jelenti, hogy öregkoromra, bárki is lesz hatalmon odáig, bár nyugdíjam nem nagyon lesz, de a szélesvásznú LCD TV viszont hétköznapi dolog lesz, ugyancsak az ingyenes 50 nézetlen csatorna, köztük egy éjjel-nappal mindig Bud Spencer-t és Terence Hill-t adó. Egy pizzakészítő gép szerény lakomban még és a boldogságomat és azt a tudatot, hogy sokat fejlődött a világ az elmúlt évtizedekben, semmi sem veheti el. És nekem ennyi elég. Bár napjaim boldogságát eddig sem a kormányzó pártok neve határozta meg és nem is fogja eztán sem. És ne legyen kétség, ha az Országos Nemzeti Genetikai Kommandó kihozza, hogy Jézus egyenesági leszármazottja vagyok, akkor is csak pizzát fogok zabálni. Mondom, ettől a csodálatos jövőtől nem tud a politika elijeszteni.
Javaslatomat remélem felkarolja a köz.
 
És csak, hogy kerek legyen, énekeljünk egy nótát: Szállj el kismadár..!

Szólj hozzá!

Címkék: jövő választás fidesz pali köztársasági elnök poltika sólyom:lászló

A bejegyzés trackback címe:

https://elakadasjelzo.blog.hu/api/trackback/id/tr12116803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása